top of page
IMG_20181018_143702_860.jpg

Sokáig nem sikerült a tökéletes karamellszósz elkészítése, mígnem utána olvastam és próbálgattam. Most megosztom veletek a tapasztalatom. Nekem bevált, és már így készítem. 

    Hozzávalók:

  • 250 gramm kristálycukor

  • 150 gramm vaj

  • 200 ml tejszín

  • 1 csipet só

    Elkészítés:

  • Egy lábasban feltesszük a cukrot alacsony lángon karamellizálni. Az egyik titka a jól sikerült karamell szósznak az, hogy ezt minél alacsonyabb lángon tegyük. Kicsit várni kell vele, de még így is 10 perc alatt készen lesz. Néha bele lehet kavarni.

  • Szóval, amikor már szinte felolvadt a cukor, akkor vegyük le a tűzről. Ez a második titok, így tuti nem ég oda. Persze sok videóban láttam, hogy a "nagyok" rajta hagyták a tűzön, miközben még kisebb lángra vették. Én nem szoktam, hisz még így is forró,így felesleges. Amit utána beleteszünk, az anélkül is egynemű lesz.

  • Hozzáadjuk a tejszínt majd a vajat és legvégül a sót.
    A tejszín szobahőmérsékletű legyen. A vaj pedig hideg. 

  • Sűrűn keverjük, addig amíg egynemű nem lesz, és szépen minden bele nem olvad.
    Ezután egy tálba vagy a lábasnál nagyobb edénybe tesszük  amibe öntünk hideg vizet. Így hamarabb visszahűl, és ezután mehet a hűtőbe.

  • A színéről pedig :
    Minél tovább hűl, annál világosabb lesz majd. Én nem tudtam sokat várni vele, de így is szép színe lett. Viszont a legjobb neki ha egy éjszakát a hűtőben tartjuk, reggelre szép világos színe lesz, a sűrű finom karamellnek.  👌😉❤️

  • Jó étvágyat hozzá!

bottom of page