top of page
photo.jpg

    Elkészítés:

  • Összekeverjük a palacsinta hozzávalóit a liszt kivételével. Botmixerrel pürésítjük benne az epret, amit előzőleg szeletekre vágtunk. Majd mehet hozzá a liszt is. Elkeverjük.

  • Elkészítjük a krémet. Gépi habverővel összedolgozzuk, majd miközben sülnek a palacsinták, addig hűl.

  • Majd kisütjük a palacsintákat. Kísérleteztem közben a ráfestéssel is, de utána inkább hagytam. Már önmagában is nagyon szép így.

  • Amikor végeztünk és kihűltek a palacsinták, akkor lehet rétegezni a krémmel. Nem kell túl vastagon kenni, de azért vékonyan sem.

  • Közben kicsit az oldalait is kenjük a krémmel. Amikor ezzel is megvagyunk és elfogytak a palacsinták, akkor végül az utolsót is megkenjük, befedjük.

  • A csokit és a tejet mikróban felolvasztjuk, majd befedjük a tortát vele. Folyni fog úgyhogy tegyünk alá valamit. Rá szórjuk a mandulát, mindenhol érje. Díszítjük eperrel. Mehet a fagyasztóba amíg megdermed a csoki és szépen szeletelhető nem lesz. Ez nálam kb. 1.5 óra volt. De figyeljük azért.

  • Nagyon szépen szeletelhető.

  • Jó étvágyat hozzá!

   Hozzávalók:

  • 500 ml tej

  • 135 gramm liszt

  • 0.5 dl étolaj

  • 12 gramm sütőpor

  • 1 csipet só

  • 3 db tojás

  • 150 gramm eper

  • 1 kupak folyékony édesítő

  • 2 teáskanál vanília kivonat

    A töltethez:

  • 250 gramm mascarpone

  • 250 ml tejszín

  • 2 evőkanál porcukor

  • 2 teáskanál vanília kivonat

    A tetejére:

  • 50 gramm fehércsokoládé

  • 3 evőkanál tej

  • 100 gramm mandula

  • Facebook Social Icon
  • Twitter Social Icon
  • Google+ Social Icon
  • YouTube Social  Icon
  • Pinterest Social Icon
  • Instagram Social Icon
bottom of page