top of page
50951881_646381952463809_288227941334751

   Elkészítés:

  •  Először is a tészta hozzávalóit összegyúrom, majd átlátszó fóliába csomagolom. Nagyon jó állagú tésztát kapunk majd. Ez mehet 30 percre hűtőbe.

  • A tejberizst megfőzzük. Ha hagyományos rizzsel csináljuk, akkor előtte amíg ellepi kb. annyi vízzel öntsük fel, hagyjuk hogy kicsit magába szívja ez pár perc, majd csak aztán öntsük fel a tejjel. Ha tejberizshez való rizzsel csináljuk, akkor könnyebb dolgunk van, akkor a tejjel öntjük fel és úgy is hamar elkészül. Alacsony hőfokon. Közben ízesítjük a vaníliás cukorral és teszünk hozzá egy csipet sót.

  • Hagyjuk kihűlni. Közben az epret megmossuk. Előkészítjük. Ketté vesszük. 300 grammból eperszószt főzünk. 🍓 2 evőkanál cukorral ízesítjük, majd amikor már jól átfőtt, hozzáadjuk a vízben (kb. 2 evőkanál) kikevert étkezési keményítőt. Ettől szépen besűrűsödik majd. Tegyük félre, hűlni.

  • Amikor kihűlt, akkor hozzáadhatjuk a krémes túrót, a cukrot (100 gramm), a pudingport, és a 4 db tojást. Jól elkeverjük.

  • A maradék 400 gramm epret felszeleteljük hosszában.

  • Amikor minden langyosra hűlt, akkor kivesszük a hűtőből a tésztát. A formánk, (nálam 23x24cm volt) aljára zsírpapírt teszünk. Majd kézzel eligazítjuk rajta a tésztát. Kicsit fedje az oldalakat is.

  • Erre mehet az eperszósz, majd a tetejére a rizses keverékünk is.

  • 175 C fokra előmelegített sütőben 60 percet sütjük.

  • Meg kell várni, hogy teljesen kihűljön, amikor ez megvan, szeletelhető. Tetejét a maradék eperrel és mandulával díszítjük.

  • Jó étvágyat hozzá!

    Hozzávalók:

  • 300 gramm liszt

  • 70 gramm cukor

  • 1 csipet só

  • 1 db tojás

  • 180 gramm szobahőmérsékletű vaj

    A töltéshez:

  • 500 ml tej

  • 30 gramm vaníliás cukor

  • 1 csipet só

  • 125 gramm rövidszemű rizs

  • 700 gramm eper

  • 2 evőkanál cukor

  • 1 evőkanál étkezési keményítő

  • 4 db tojás

  • 1 csomag vaníliás pudingpor (főzés nélküli)

  • 500 gramm krémes túró

  • 100 gramm cukor

  • Facebook Social Icon
  • Twitter Social Icon
  • Google+ Social Icon
  • YouTube Social  Icon
  • Pinterest Social Icon
  • Instagram Social Icon
bottom of page